• Plébániánk hirdetései – Április 12.

    Nagyon szépen telt a Húsvéti Szent Három Nap. Nagycsütörtökön és nagypénteken is igen szép számmal, tele templomban vehettünk részt a liturgiákon. Hálás köszönet az énekkarnak, akik szolgálatukkal széppé tették a szertartásokat, valamint mindazoknak, akik szolgálatukkal, munkájukkal vagy imáikkal hozzájárultak az idei húsvét méltó megünnepléséhez. 

    A férfikör következő alkalma most kedden lesz, szeretettel várjuk a férfiakat 19:30-ra a közösségi házba. 

    Jövő vasárnap az újonnan festett kerületi görög katolikus templom bemutatására vár minket Papp Miklós paróchus atya. Akik szívesen megnézik a templomot, illetve meghallgatják az atyát, azokkal délután 3 óra előtt öt perccel találkozunk a Vörösmarty utcában a görög katolikus templom előtt, vagy 14:45-kor itt a mi templomunk előtt. 

    Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében át tudja venni. 

    A mostani és a következő hétvégén a misék után mód van az egyházi adót befizetni. Egy-egy képviselő-testületi tag a hátsó kisasztalnál segít ebben. Köszönjük a kedves testvérek hozzájárulását a templomunk és plébániánk működtetéséhez. 

    Minden kedves testvérünknek, valamint családtagjaiknak további áldott, szép húsvéti-tavaszi napokat kívánunk, a feltámadt Krisztusba vetett hit legyen támaszunk és örömünk a földi élet különböző kihívásai közepette.

  • Plébániánk hirdetései – Március 29.

    Külön gyónási alkalmat hirdetünk holnap délután-este. A gyóntatás délután 5 órakor kezdődik és este fél 8-ig tart. A mise alatt is lesz gyóntatás. Ez lesz az utolsó nagy gyónási lehetőség húsvét előtt, éljünk vele, hogy tiszta szívvel ünnepelhessük Urunk szenvedését és feltámadását.

    A mai nappal elkezdődik a nagyhét, csütörtökkel pedig a Sacrum Triduum Paschale, a Húsvéti Szent Három Nap, ami az egyházi év legkiemelkedőbb időszaka. Ezek a napok hitünk legmélyét jelenítik meg, s ünneplésük komoly megújulást tud hoz életünkbe. Aki csak teheti, legyen itt az esti szertartásokon! A szertartások menetét a külön plakáton is olvashatjuk. 

    Nagycsütörtökön reggel nyolc órától lehet jönni a templomba imádkozni, elcsendesedni. A nagycsütörtök esti szentmisében ünnepeljük az utolsó vacsora emlékét és a lábmosás szertartását is végezzük. A szentmise után csendes virrasztásra lesz mód a templomban, este 8-ig. 

    Nagypénteken reggel kilenc órától lesz nyitva a templom és délután három óráig lesz mód csendes imára. Iratkozzunk fel a hátsó asztalnál kitett jelentkezési lapon nagypéntekre és nagyszombatra, vállalva 1-1 óra szolgálatot szentsírőrzésre, csendes imára. 

    A nagypénteki keresztutat délután 3 órakor tartjuk, itt a templomban, a nagypénteki esti szertartást a kereszthódolattal pedig a szokásos időben, este hat órakor kezdjük. 

    Nagyszombaton reggel kilenc órától lesz nyitva a templom, délután három óráig lesz mód csendes imára, szentsír látogatásra. 

    Jézus feltámadásának örömünnepe, a húsvéti vigília szertartása este fél kilenckor kezdődik, a liturgikus szabályoknak megfelelően sötétben. Az ünnepélyes tűzszentelés a templom előtt lesz, utána égő gyertyákkal vonulunk be a sötét templomba. Elhangzik az exsultet, majd az igeliturgiát követően ünnepélyesen megújítjuk hitünket, és négy katekumen testvérünk részesül a beavató szentségekben. A szentmise után gyertyás feltámadási körmenetet tartunk, amennyiben az időjárás engedi. 

    Húsvétvasárnap a szokott ünnepi miserendben lesznek a szentmisék. A délelőtti misék után megáldjuk a hozott húsvéti ételeket, a 10-es mise után pedig csokitojás keresés lesz a gyerekeknek. 

    Húsvéthétfőn reggel 8 órakor és este 6 órakor lesz szentmise. Kora délután pedig medvehagymázós kirándulást szervezünk a Gerecsébe, hétfőtől lehet rá jelentkezni.

  • Plébániánk hirdetései – Március 22.

    Jeles napok a héten:

    Szerdán lesz Jézus fogantatásának, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe. A kedd esti misét már a főünnepről vesszük.

    A héten még lehet élelmiszert hozni a nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtésünkhöz, amit karitász csoportunk nagyhétfőn fog kiosztani a rászorulók között. A Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk.

    Ifjúsági fáklyás keresztutat szervezünk a Pestszentlőrinci erdőben, a délpesti plébániák fiataljaival. Az alkalom jövő pénteken lesz, szeretettel várjuk a fiatalokat.

    Jövő szombat délelőtt templomi nagytakarítást szervezünk. Fél 9-től lehet jönni, aki tud, hozhat vödröt és rongyot.

    Délután 2 órától pedig nagyböjti összejövetelt tervezünk, melyre gyerekeket és felnőtteket egyaránt várunk. Lesz gyerekkeresztút a templomban, illetve kézműves foglalkozás és mini csocsó bajnokság is. A programról plakátot is láthatunk a faliújságon és online felületeinken. Regisztrálni nem kell.

    Következő vasárnap már virágvasárnap lesz. A 10-es szentmise elején barkaszenteléssel egybekötött ünnepélyes bevonulást tartunk, Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. A barkákat a többi szentmise elején is megszenteljük. A szentmiséken pedig elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió.

    Külön gyónási alkalmat hirdetünk virágvasárnap délután-este. A gyóntatás délután 5 órakor kezdődik és este fél 8-ig tart. A mise alatt is lesz gyóntatás. Ez lesz az utolsó nagy gyónási lehetőség húsvét előtt, éljünk vele, hogy tiszta szívvel ünnepelhessük Urunk szenvedését és feltámadását. Plakátot a gyóntatásról, illetve a nagyheti szertartások menetéről a faliújságon illetve online felületeinken találhatunk. Előre jelezzük, hogy a húsvét éjszakai vigília szertartás este fél 9-kor fog kezdődni.

    Most vasárnap országos gyűjtés tartunk a szentföldi keresztények megsegítésére, az összegyűlt perselyadományt erre a célra továbbítjuk.

  • Plébániánk hirdetései – Március 15.

    Szent József főünnepe lesz csütörtökön, ami tanácsolt ünnep, szerda esti misét is már Szent Józsefről vesszük.

    Szépen gyűlnek a jótetteink a nagyböjti kereszten. Akinek sikerült valamit megvalósítani a nagyböjti jóelhatározásaiból, egy kis papírra írva felrakhatja a keresztre, így húsvétra be tudjuk borítani a keresztet imáinkkal, magunkra vállalt böjtjeinkkel és jótetteinkkel, mintegy átölelve ezzel Jézust a kereszten. Jópár példa az ima, a böjt és jótettek terén előre ki van nyomtatva, de lehet saját lapokat is írni.

    Nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtést tartunk a területünkön élő rászorulóknak. A Szent Ferenc szoborhoz lehet hozni az adományokat. A Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk.

    Jövő vasárnap pedig országos gyűjtés lesz a szentföldi keresztények megsegítésére.

    Előre jelezzük, hogy templomi nagytakarítást szervezünk március 28-án, szombat délelőttre. Délután pedig nagyböjti összejövetelt tervezünk, melyre kicsiket és nagyokat egyaránt várunk. Lesz keresztút a templomban, illetve kézműves foglalkozás és mini csocsó bajnokság is.

  • Plébániánk hirdetései – Március 8.

    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívásához csatlakozva, a bejárattól balra található, „Kárpátalja” felirattal ellátott Szent József perselybe lehet az adományokat elhelyezni most vasárnapig.

    Szépen gyűlnek a jótetteink a nagyböjti kereszten. Akinek sikerült valamit megvalósítani a nagyböjti jóelhatározásaiból, egy kis papírra írva felrakhatja a keresztre, így húsvétra be tudjuk borítani a keresztet imáinkkal, magunkra vállalt böjtjeinkkel és jótetteinkkel, mintegy átölelve ezzel Jézust a kereszten. Jópár példa az ima, a böjt és jótettek terén előre ki van nyomtatva, de lehet saját lapokat is írni.

    Előre jelezzük, hogy templomi nagytakarítást szervezünk március 28-án, szombat délelőttre. Délután pedig nagyböjti összejövetelt tervezünk, melyre kicsiket és nagyokat egyaránt várunk. Lesz keresztút a templomban, illetve kézműves foglalkozás és mini csocsó bajnokság is.

    Imacsoportunk új imalapjai előző héten elkészültek, ebben a hónapban áldott nagyböjti időért, megtérésekért, és a nagyböjti szentgyónásokért imádkozunk. Aki papíron kérte az imalapját, a sekrestyében átveheti