Jézus Szíve Nagykilenced

A Nagykilenced egy belső zarándokutat jelent, emberi szívünktől Jézus istenemberi szívéig. Ezzel válaszolhatunk Isten irántunk való végtelen szeretetére. A nagykilencedbe a következőképpen lehet bekapcsolódni:

  • Vegyünk részt egymást követő kilenc elsőpénteki szentmisén, és tiszta szívvel járuljunk szentáldozáshoz! Az ünnepi szentmise minden hónap elsőpéntekén este 6 órakor kezdődik, melynek keretében egy-egy elmélkedést is meghallgathatunk. Természetesen bármely más elsőpénteki misére lehet menni.
  • Aki szeretne, vihet magának menetlevelet, amin vezetheti a részvételét az elsőpéntekeken. A menetlevelet kitöltők között ajándékokat sorsolunk ki.
  • Lehetőség lesz rövid szentségimádásra a szentmisék után, illetve gyónásra a mise alatt és után.
  • A kilenc hónap során részt lehet venni más közös programon is, tervezünk filmvetítést, mini zarándoklatot Jézus szíve templomokba és egy nagy zarándoklatot Jézus Szíve városába, a franciaországi Paray-le-Monialba.

Várunk mindenkit, aki szeretne a hitében, valamint Isten- és emberszeretetében megújulni!

A sorozat nyitószentmiséje október 2-án, most pénteken este 6 órakor lesz.

Aki szeretne regisztrálhat a nagykilencedre a sekrestyében vagy az alábbi linken. Aki regisztrál annak küldünk emlékeztetőt a közelgő elsőpéntekekről, illetve az esetleges egyéb programlehetőségekről.
Regisztrálni itt lehet: https://forms.gle/N1Hh2X2hvgc553YB7

Jézus 12 ígérete azok javára, akik hittel szeretik, tisztelik és szolgálják az Ő isteni Szívét:

  1. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
  2. Családjaiknak megadom a békét.
  3. Minden bánatukban megvigasztalom őket.
  4. Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
  5. Minden vállalkozásukat megáldom.
  6. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
  7. A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
  8. A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
  9. Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.
  10. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.
  11. Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
  12. Mindazok, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak, azok nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.