Plébániánk hirdetései – Március 22.
Jeles napok a héten:
Szerdán lesz Jézus fogantatásának, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe. A kedd esti misét már a főünnepről vesszük.
A héten még lehet élelmiszert hozni a nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtésünkhöz, amit karitász csoportunk nagyhétfőn fog kiosztani a rászorulók között. A Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk.
Ifjúsági fáklyás keresztutat szervezünk a Pestszentlőrinci erdőben, a délpesti plébániák fiataljaival. Az alkalom jövő pénteken lesz, szeretettel várjuk a fiatalokat.
Jövő szombat délelőtt templomi nagytakarítást szervezünk. Fél 9-től lehet jönni, aki tud, hozhat vödröt és rongyot.
Délután 2 órától pedig nagyböjti összejövetelt tervezünk, melyre gyerekeket és felnőtteket egyaránt várunk. Lesz gyerekkeresztút a templomban, illetve kézműves foglalkozás és mini csocsó bajnokság is. A programról plakátot is láthatunk a faliújságon és online felületeinken. Regisztrálni nem kell.
Következő vasárnap már virágvasárnap lesz. A 10-es szentmise elején barkaszenteléssel egybekötött ünnepélyes bevonulást tartunk, Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. A barkákat a többi szentmise elején is megszenteljük. A szentmiséken pedig elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió.
Külön gyónási alkalmat hirdetünk virágvasárnap délután-este. A gyóntatás délután 5 órakor kezdődik és este fél 8-ig tart. A mise alatt is lesz gyóntatás. Ez lesz az utolsó nagy gyónási lehetőség húsvét előtt, éljünk vele, hogy tiszta szívvel ünnepelhessük Urunk szenvedését és feltámadását. Plakátot a gyóntatásról, illetve a nagyheti szertartások menetéről a faliújságon illetve online felületeinken találhatunk. Előre jelezzük, hogy a húsvét éjszakai vigília szertartás este fél 9-kor fog kezdődni.
Most vasárnap országos gyűjtés tartunk a szentföldi keresztények megsegítésére, az összegyűlt perselyadományt erre a célra továbbítjuk.