Plébániánk hirdetései – Március 29.
Külön gyónási alkalmat hirdetünk holnap délután-este. A gyóntatás délután 5 órakor kezdődik és este fél 8-ig tart. A mise alatt is lesz gyóntatás. Ez lesz az utolsó nagy gyónási lehetőség húsvét előtt, éljünk vele, hogy tiszta szívvel ünnepelhessük Urunk szenvedését és feltámadását.
A mai nappal elkezdődik a nagyhét, csütörtökkel pedig a Sacrum Triduum Paschale, a Húsvéti Szent Három Nap, ami az egyházi év legkiemelkedőbb időszaka. Ezek a napok hitünk legmélyét jelenítik meg, s ünneplésük komoly megújulást tud hoz életünkbe. Aki csak teheti, legyen itt az esti szertartásokon! A szertartások menetét a külön plakáton is olvashatjuk.
Nagycsütörtökön reggel nyolc órától lehet jönni a templomba imádkozni, elcsendesedni. A nagycsütörtök esti szentmisében ünnepeljük az utolsó vacsora emlékét és a lábmosás szertartását is végezzük. A szentmise után csendes virrasztásra lesz mód a templomban, este 8-ig.
Nagypénteken reggel kilenc órától lesz nyitva a templom és délután három óráig lesz mód csendes imára. Iratkozzunk fel a hátsó asztalnál kitett jelentkezési lapon nagypéntekre és nagyszombatra, vállalva 1-1 óra szolgálatot szentsírőrzésre, csendes imára.
A nagypénteki keresztutat délután 3 órakor tartjuk, itt a templomban, a nagypénteki esti szertartást a kereszthódolattal pedig a szokásos időben, este hat órakor kezdjük.
Nagyszombaton reggel kilenc órától lesz nyitva a templom, délután három óráig lesz mód csendes imára, szentsír látogatásra.
Jézus feltámadásának örömünnepe, a húsvéti vigília szertartása este fél kilenckor kezdődik, a liturgikus szabályoknak megfelelően sötétben. Az ünnepélyes tűzszentelés a templom előtt lesz, utána égő gyertyákkal vonulunk be a sötét templomba. Elhangzik az exsultet, majd az igeliturgiát követően ünnepélyesen megújítjuk hitünket, és négy katekumen testvérünk részesül a beavató szentségekben. A szentmise után gyertyás feltámadási körmenetet tartunk, amennyiben az időjárás engedi.
Húsvétvasárnap a szokott ünnepi miserendben lesznek a szentmisék. A délelőtti misék után megáldjuk a hozott húsvéti ételeket, a 10-es mise után pedig csokitojás keresés lesz a gyerekeknek.
Húsvéthétfőn reggel 8 órakor és este 6 órakor lesz szentmise. Kora délután pedig medvehagymázós kirándulást szervezünk a Gerecsébe, hétfőtől lehet rá jelentkezni.