Plébániánk hirdetései – Február 1.

Jeles napok a héten:

Hétfőn Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz, kedden Szent Balázs püspökre, csütörtökön Szent Ágotára, pénteken pedig Miki Szent Pálra és társaira emlékezünk.

Holnap, hétfőn Urunk bemutatásának, népi nevén Gyertyaszentelő Boldogasszonynak ünnepén, a rorátékat felidézve reggel 6 órakor gyertyafényes misét tartunk! A szentmisét gyertyaszenteléssel kezdjük, a hozott gyertyákat is megáldjuk. A mise után szerettetel látunk mindenkit egy kávéra, teára és egy kis reggelire a közösségi házba.

Kedden délután Katolikus iskolánkban iskolakóstolgatóra kerül sor, szeretettel várnak minden érdeklődőt 16:30-ra. A programról, valamint a további nyílt napokról plakátot is láthatunk faliújságunkon.

Kedden, Szent Balázs püspök emléknapján az esti mise keretében Balázs áldásban lehet részesülni.

Szombaton családos farsangi bál lesz a Közösségi Házban. Lesznek külön felnőtt és gyerek programok is. Minden korosztályt szeretettel várunk! Jelentkezni a sekrestyében lehet, valamint plébániánk honlapján. Bővebb információk a plakáton találhatók.

Két hét múlva, február 15-én, a Betegek világnapjához kötődően kerül sor a Betegek Szentségének közösségi kiszolgáltatására, a reggel 8-as szentmise keretében. Ebben a szentségben azok részesülhetnek, akik valamilyen súlyosabb betegségben szenvednek, vagy a koruk miatt egészségük már meggyengült. A szentség gyümölcsöző vételéhez a lélek tiszta állapota kell, de nem szükséges külön gyónni, ha az illetőnek nincs súlyos bűne és egyébként rendszeresen szokott gyónni, áldozni.

Szintén február 15-én, a Házasság hete keretén belül, Dr. Papp Miklós, görög katolikus pap, a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára lesz a vendégünk. Előadásában a házasságról és a házasság egyes szakaszairól lesz szó. A programra szeretettel várunk minden érdeklődőt délután fél 4-re a Közösségi Házba.

Bár az idő enyhül, de a télnek még nincs vége. Január folyamán hét rászoruló ügyfél is a karitász csoportunkhoz fordult, hogy tudunk-e segíteni a nehéz anyagi helyzetük miatt tűzifa vásárlásával, hogy ne fázzanak otthonaikban. A következő két hétben a Szent Antal perselybe dobott összegeket így erre a célra fordítjuk. Kérjük a testvérek nagylelkűségét a gyűjtéshez való hozzájárulással!

Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, ebben a hónapban a házaspárokért és a házasságra készülőkért imádkozunk. Aki papíron kérte az imalapját, a sekrestyében átveheti.

A hagyományos rózsafüzér társulat is újból indul, mivel ebben a hónapban lejár az egyéves ígéret. Jelentkezni a sekrestyében lehet név és telefonszám megadásával. Az új imalapokat majd két hét múlva lehet átvenni.