Plébániánk hirdetései – Február 8.
Jeles napok a héten:
Kedden Szent Skolasztika emléknapja, szerdán pedig a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapja, a betegek világnapja lesz.
Bár az idő enyhül, de a télnek még nincs vége. Január folyamán több rászoruló család is a karitász csoportunkhoz fordult, hogy tudunk-e segíteni a nehéz anyagi helyzetük miatt tűzifa vásárlásával. Jövő vasárnapig a Szent Antal perselybe dobott összegeket így erre a célra fordítjuk.
Jövő vasárnap a Betegek világnapjához kötődően kerül sor a Betegek Szentségének közösségi kiszolgáltatására, a reggel 8-as szentmise keretében. Ebben a szentségben azok részesülhetnek, akik valamilyen súlyosabb betegségben szenvednek, vagy a koruk miatt egészségük már meggyengült. A szentség gyümölcsöző vételéhez a lélek tiszta állapota kell, de nem szükséges külön gyónni, ha az illetőnek nincs súlyos bűne és egyébként rendszeresen szokott gyónni, áldozni.
A házasság hetéhez kötődően, szintén jövő vasárnap, arra hívjuk a jelenlévő házaspárokat, hogy újítsák meg házassági esküjüket, melyre a 10-es szentmise keretében kerül sor. A mise végén kisorsoljuk a házas tízpróba nyerteseit. A menetleveleket kedd estig lehet leadni a sekrestyében vagy a plébánián. Aznap délután szintén a házasság hetéhez kötődően, Dr. Papp Miklós, görög katolikus pap, a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára lesz a vendégünk. Előadásában a házasságról és a házasság egyes szakaszairól lesz szó. A programra szeretettel várunk minden érdeklődőt délután fél 4-re a Közösségi Házba.
Február 18-án, Hamvazószerdán indul a Fiat 40 női lelkigyakorlat. Negyven napon keresztül, egy bibliaolvasó kalauz mentén a mindennapokban Isten jelenlétében időzünk, figyelünk Istenre és önmagunkra. Ez az nagyböjti út segít célokat kitűzni, növekedni az elfogadásban és megértésben önmagunk és mások felé.
A lelkigyakorlat fakultatív része a heti közös találkozás, megosztás és elmélkedés. Szeretettel várunk minden nőt, aki vágyik elcsendesedésre, mélyebb istenkapcsolatra és közösségre. Jelentkezni név és emailcím megadásával lehet a sekrestyében.
Imacsoportunk új imalapjai előző héten elkészültek, ebben a hónapban a házaspárokért és a házasságra készülőkért imádkozunk. Aki papíron kérte az imalapját, a sekrestyében átveheti.
A hagyományos rózsafüzér társulat is újból indul, mivel ebben a hónapban lejár az egyéves ígéret. Jelentkezni a sekrestyében lehet név és telefonszám megadásával. Az új imalapokat majd két hét múlva lehet átvenni.
Kedden volt Szent Balázs püspök emléknapja, aki nem volt aznap szentmisén, most a mise végén részesülhet Balázs áldásban.