• Plébániánk hirdetései – November 23.

    Jeles napok a héten:

    Hétfőn Dunk-Lac Szent Andrásra és társaira, a vietnámi vértanúkra emlékezünk, kedden pedig Alexandriai Szent Katalinnak lesz az emléknapja.

    Templomunkban elkezdtük a szokásos karácsony előtti tartós-élelmiszer gyűjtést, a területünkön élő rászorulóknak. A Szent Ferenc szoborhoz lehet az adományokat lerakni december 7-ig, illetve a Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk.

    Idén immár nyolcadik alkalommal tartunk cipősdoboz gyűjtést, december 3-ig a rászorulók karácsonyának szebbé tételére. Az akcióról további információk és ötletek a faliújságon található plakáton olvashatóak, illetve a Farkas Zsolt karitászvezetőtől kérhetők.

    Jövő vasárnap, advent első vasárnapján egyházzenei kórushangversenyre várjuk szeretettel a kedves testvéreket. A koncerten a mi templomunk kórusa is szerepel. A program délután 15:30-kor kezdődik.

    A koncert után 17 órakor itt a templom előtt egy rövid szertartás keretében meggyújtuk a kerületünk adventi koszorújának első gyertyáját, illetve ünnepélyesen felkapcsoljuk felújított templomunk díszkivilágítását, majd a Német Nemzetiségi Önkormányzat rövid műsora következik. Mód lesz egy kis forralt bor és zsíros kenyér elfogyasztására is, melynek bevételét a karitász csoportunk a szegények megsegítésére fordítja. Szeretettel várunk mindenkit a templom elé, jövő vasárnap délután 5 órára.

    Advent kezdetével megváltozik a miserend! December 1-től, hétfőtől péntekig minden reggel 6 órakor gyertyafényes rorate szentmiséket tartunk. A roráte misék után kávézás, teázás és egy kis reggeli vár mindenkit a közösségi házban. A roráték különösen lélekemelő és jó alkalmak az adventi készületben, minden roráte alatt gyónási lehetőség is van. Éljünk a lehetőséggel, hogy tiszta szívvel készülhessünk karácsony ünnepére. Adventi hétköznapokon nem lesz esti szentmise, de délután 5-től 6-ig nyitva lesz a templom.

    Hátul a kisasztalnál a készlet erejéig 2026-os naptárak és karácsonyi képeslapok vásárolhatóak.

    A templomban elkezdtük a fűtést, ügyeljünk rá, hogy az ajtók ne maradjanak nyitva.

  • Plébániánk hirdetései – November 16.

    Jeles napok a héten:

    Hétfőn Nagy Szent Gertrúdra emlékezünk, kedden lesz a Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelésének emléknapja, szerdán pedig Szent Erzsébet ünnepe.

    Jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a Karitász javára, a perselybevételt az Országos Karitászközponthoz továbbítjuk. Itt a mi templomunkban pedig elkezdjük a szokásos karácsony előtti tartós-élelmiszer gyűjtést, a területünkön élő rászorulóknak. A Szent Ferenc szoborhoz lehet az adományokat lerakni december 1-ig, illetve a Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk. Idén immár 7. alkalommal tartunk cipősdoboz gyűjtést, december 1-10- ig a rászorulók karácsonyának szebbé tételére. Az akcióról további információk és ötletek a faliújságon található plakáton olvashatók, illetve a Farkas Zsolt karitászvezetőtől kérhetők.

    Nagy örömünkre szolgál, hogy templomunk és környezete egyre szebb. Jelenleg a templom előtti tér és az akadálymenteshez szükséges rámpa építése folyik. A munkaterületek közelében különös figyelemmel közlekedjünk!

    Most vasárnap tartjuk templomunk búcsúnapját. A 10 órakor kezdődő szentmisét dr. Csépányi Gábor atya az Esztergomi Papnevelő Intézet volt spirituálisa celebrálja. A mise után mindenkit hívunk és várunk a közösségi házban az állófogadásra, ahol sütizésre, kávézásra, koccintásra lesz mód. Akik regisztráltak azokkal egy egyszerű egytálételes ebédet is eszünk.

    Rövidesen elkezdődik az adventi szent idő. Adventi koszorúkötést és mézeskalács-díszítést tartunk a most következő szombaton, november 22-én, 14 órától 17 óráig a közösségi házban. A gyerekeknek lesz külön játék, egy mini csocsóbajnokság. A programról plakátot láthatunk a faliújságon.

    A templomban elkezdtük a fűtést, figyeljünk rá, hogy az ajtók ne maradjanak nyitva.

  • Plébániánk hirdetései – November 9.

    Jeles napok a héten:

    Hétfőn Nagy Szent Leó pápára emlékezünk, kedden Tours-i Szent Mártonra, csütörtökön pedig a Magyar Szentek és Boldogokra.

    Templomunk felújítása a templom előtti tér és a lépcsők építésével folytatódik. Amíg a lépcsőfelújítás folyik, az oldallépcsőn tudunk a templomhoz feljutni. A munkaterület közelében különös figyelemmel közlekedjünk!

    Jövő vasárnap, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően tartjuk templomunk búcsúnapját. A 10 szentmisét dr. Csépányi Gábor atya az Esztergomi Papnevelő Intézet volt spirituálisa celebrálja. A mise után mindenkit hívunk és várunk a közösségi házban az állófogadásra, ahol sütizésre, kávézásra, koccintásra és egy egyszerű egytálételes ebéd elfogyasztására lesz mód. Regisztrálni annak kell, aki ebédet is szeretne, hogy lássuk előre a létszámot, illetve azoknak, akik szívesen hoznak sütit. Regisztrálni lehet a sekrestyében, az irodában, vagy plébániánk honlapján a pesterzsebet.plebania.hu oldalon, az aktuális menüpontban.

    Három hét múlva elkezdődik az adventi szent idő. Adventi koszorúkötést és mézeskalács-díszítést tartunk két hét múlva szombaton délután. A programról plakátot láthatunk a faliújságon.

    Imacsoportunk új imalapjai előző héten elkészültek, ebben a hónapban az elhunytakért és a tisztulás állapotában levőkért imádkozunk. Aki papíron kérte az imalapját, a sekrestyében átveheti.

  • Plébániánk hirdetései – November 2.

    Jeles napok a héten:

    Kedden Borromeo Szent Károlyra emlékezünk, szerdán pedig Szent Imre herceg ünnepe lesz.

    Két hét múlva vasárnap, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően, tartjuk templomunk búcsúnapját. A mise után mindenkit hívunk és várunk a közösségi házban az állófogadásra, ahol sütizésre, kávézásra, koccintásra és egy egyszerű egytálételes ebéd elfogyasztására lesz mód. Regisztrálni annak kell, aki ebédet is szeretne, hogy lássuk előre a létszámot, illetve azoknak, akik szívesen hoznak sütit. Regisztrálni lehet a sekrestyében, az irodában vagy holnaptól plébániánk honlapján a pesterzsebet.plebania.hu oldalon, az aktuális menüpontban.

    Két héttel ezelőtt volt az egy tizedet imádkozók közösségének az ígérettétele. Idén 131-en vállalták, hogy naponta imádkoznak egy-egy tized rózsafüzért a közösségünk és a saját szándékaikra. Az új imalapok elkészültek, ebben a hónapban az elhunytakért és a tisztulás állapotában levőkért imádkozunk. Aki papíron kérte az imalapját, a sekrestyében átveheti. Aki elektronikusan kérte, azoknak hamarosan emailban érkezik az imalap.

  • Plébániánk hirdetései – Október 19.

    Jeles napok a héten:

    Szerdán megemlékezünk Szent II. János Pál pápáról, csütürtökön pedig az 1956-os szabadságharcról.

    Október a rózsafüzér hónapja, az esti szentmise előtt minden nap közösen imádkozzuk a rózsafüzért. Az ima 17:20-kor kezdődik.

    Templomunkban évről-évre több, mint 100-an ígéretet teszünk arra, hogy egy tized rózsafüzért naponta elimádkozunk a közösség, illetve saját szándékainkra. A következő ígérettételre most vasárnap a 10 órakor kezdődő szentmise végén kerül sor. Mindenkit biztatunk az imaközösséghez való csatlakozásra! Aki ígéretet tesz, azt vállalja, hogy napi egy tized rózsafüzért elimádkozik, felajánlva azt a közösség és a saját szándékaiért. Az imát bárhol és bármikor el lehet mondani: iskolába vagy munkába menet, otthon vagy a templomban, egyedül vagy közösségben, főzés közben vagy csendesen leülve. Az ima csak néhány percet vesz igénybe és erős lelki hátteret jelent plébániánk életében. Jelentkezni (régieknek és újaknak egyaránt) a sekrestyében lehet név és telefonszám, illetve emailcím megadásával. Az imalapokat lehet elektronikusan, papíron, vagy mindkét formában kérni.


    Most kedden este tartjuk a férfikör következő összejövetelét. Szeretettel várjuk a férfiakat 19:30-ra a közösségi házba.

    Következő szombaton őszi kirándulást szervezünk a Pilisbe, csobánka környékére. A teljes túratáv 10 km lesz 400 m szintemelkedéssel, de aki szeretne, tud rövidíteni több módon is. 8:30-kor indulunk, érkezés a kora délutáni órákban lesz. Az útvonal szép helyeken, erdős területen vezet, többször gyönyörű kilátással. Túracipő szükséges, az út babakocsival nem járható. A túra végén fakultatív cukrászdázásra lesz lehetőség. Jelentkezni a honlapunkon lehet.

    Közeleg az őszi szünet, melyben minitábort szervezünk az általános iskolás gyerekeknek. A tábor két napos lesz, egy ottalvásos éjszakával az őszi szünetben. Időpontja október 27-28., hétfő és kedd. Plakátot is láthatunk róla a faliújságon. Jelentkezni a héten a katekéziseken lehet, valamint plébániánk honlapján elektronikus formában.

    Mindenszentek ünnepe és halottak napja miatt hosszabb nyitvatartással várjuk az urnatemetőbe és a templomba látogatókat. Kérjük a kedves testvéreket, hogy iratkozzanak fel a kis asztalon található lapokon, vállalva egy-egy órát, hogy a templom ne maradjon felügyelet nélkül.

    Énekkarunk elkezdte munkáját. Nagy szükségünk lenne még férfi-hangokra! Biztatjuk a férfiakat, hogy csatlakozzanak az énekkarhoz, ezzel biztos alapot nyújtva az egész kórusnak! Érdeklődni és jelentkezni Homor Máté kántor-karnagynál lehet.

    Missziós vasárnap lévén, a mai perselygyűjtés eredményét a missziók segítésére továbbítjuk.