• Plébániánk hirdetései – január 7.

    A tanítási szünet végeztével hétfőtől újra lesznek plébániai katekézisek, szeretettel várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is a különböző csoportokba.

    A házasság hetére készülve idén is tízpróbát hirdetünk a házaspároknak. A játék célja, hogy a házaspárok közös programokon vegyenek részt kettesben vagy a gyerekeikkel együtt, s ezáltal erősödjenek házastársi és családi kapcsolatok. A játék jövő vasárnaptól február 12-ig tart. Jelentkezni online lehet a plébániánk honlapján vagy a sekrestyében, név, telefon és e-mail cím megadásával. A minimum 7 feladatot teljesítők között értékes ajándékokat sorsolunk ki február 18-án, a 10 órakor kezdődő szentmise végén. Nagy szeretettel várunk minden házaspárt, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Erősítsük ez által is családjaink egységét!

    Ökumenikus imahetet tartunk a keresztények egységéért. Kerületünkben idén az Ady Endre utcai Központi Református templom ad otthont a rendezvénynek. Január 1519-ig, minden hétköznap este 6-kor lesz ökumenikus istentisztelet, melyen minket is szeretettel várnak. Foglaljuk imáinkba a más felekezetű keresztény testvéreinket!

    A következő ÉrtékEstet január 22-én tartjuk. Vendégünk Fábry Kornél püspök atya lesz, akit a Misevlog youtube-csatornáról sokan ismernek, illetve az Eucharisztikus Kongresszus egyik főszervezője volt. Az ÉrtékEstről facebook oldalunkon láthatunk bővebb információt.

    Tegnap volt Urunk megjelenésének, Vízkeresztnek ünnepe. Az ünnephez kötődik a házszentelés, lakás-megáldás szép hagyománya. Szívesen elmegyünk azokhoz akik kérik, hogy szenteljük meg otthonukat. Az igényeket a sekrestyében lehet jelezni.

    Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban keresztény hitünk mélyüléséért és a keresztények egységéért imádkozunk.

  • Plébániánk hirdetései – december 10.

    Jeles napok a héten:

    Szerdán Szent Lúciára csütörtökön pedig Keresztes Szent Jánosra emlékezünk.

    Elkezdődött az adventi szent idő. Hétfőtől péntekig minden reggel 6 órakor gyertyafényes rorate szentmiséket tartunk. A roráte misék után kávézás, teázás és egy kis reggeli vár mindenkit a közösségi házban. A roráték különösen lélekemelő és jó alkalmak az adventi készületben, minden roráte alatt gyónási lehetőség is van. Éljünk a lehetőséggel, az idei advent mindössze három hetes. Adventi hétköznapokon nincs esti szentmise, de a templomot délután 5-től 6-ig nyitva tartjuk.

    Csütörtökön lesz a következő női kör a közösségi házban. Este 7-től szeretettel várjuk a 25-60 éves korosztályba tartozókat.

    December 17-én, jövő hét vasárnap az este 6 órai szentmise után a Szent Imre Gitáros Ének- és Zenekar (CSIGA) egy adventi-előkarácsonyi áhítatra vár mindenkit – középkori acapella énekekkel, hangszeres-gitáros zenével, versmegzenésítésekkel.

    Külön gyónási alkalmat szervezünk advent utolsó hetében, december 21-én, délután 5 órától.

    Megérkeztek a 2024-es naptárak, kalendáriumok és karácsonyi képeslapok, aki szeretne vásárolhat belőlük a készlet erejéig.

    Elkészült a 2024-es intenciós könyvünk is, aki szeretne, már tud szentmiséket íratni a következő évre.

    Köszönet azoknak, akik már befizették az ez évi egyházi adót, melynek javasolt mértéke az éves jövedelem 1%-a, ami nem azonos az állami adó felajánlható 1%-val. A most hétvégi misék után hátul a kis asztalnál akár készpénzben akár bankkártyával is lehet fizetni. Sokan rendszeres banki átutalást állítanak be, van aki pedig sárga csekket használ, ezek is teljesen jó lehetőségek.

    A közösségi házunkat már a napelemeinkkel megtermelt energiával fűtjük, de a templomban még hagyományos gázfűtés van. Jelenleg ha szombat este bekapcsoljuk a fűtést, vasárnap délelőtt pedig kikapcsoljuk az 50.000 forintba kerül. A tavalyinál kicsit jobb a helyzet, ezért valamivel jobban tudunk fűteni a templomban. Energetikai fejlesztéseink célja, hogy a templomban is saját napelemmel megtermelt energiával tudjunk fűteni. Erre a célra is várjuk a kedves testvérek nagylelkű adományait!

  • Plébániánk hirdetései – december 3.

    Jeles napok a héten:

    Szerdán Szent Miklós püspökre emlékezünk, pénteken pedig a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának lesz a főünnepe.

    Köszönjük az eddigi adományokat a tartós-élelmiszer gyűjtésre. További adományokat a plébániára vagy a Szent Ferenc szoborhoz lehet hozni, legkésőbb jövő vasárnapig, illetve a Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk.

    Kárpátalján, Huszton gyertyakészítő műhely működik értelmileg sérült emberek részére. Az általuk készített gyertyákból vásárolhatunk a ma délelőtti szentmisék után. Ezzel támogathatjuk a műhely további működését is.

    A következő ÉrtékEstet most hétfőn rendezzük meg, ahol Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkár Úr lesz a vendégünk. Szeretettel várunk minden érdeklődőt este 7 órára a közösségi házba. A programra regisztrálni nem kell, adományokat a közösségi házunk fenntartására és fejlesztésére elfogadunk.

    Adventi hangolódó néven lelkigyakorlatot szervezünk december 9-10-ig, szombat reggeltől vasárnap ebédig. A program helyszíne Máriabesnyői Lelkigyakorlatos ház lesz, plakátot a faliújságon illetve honlapunkon láthatunk. Jelentkezni személyesen, vagy a honlapon keresztül online lehet, legkésőbb holnap estig.

    Jövő szombaton este Taizéi imaórát tartunk a templomban az esti szentmise után.

    Megérkeztek a 2024-es naptárak, kalendáriumok és karácsonyi képeslapok, aki szeretne vásárolhat belőlük a készlet erejéig.

    Advent kezdetével megváltozik a miserend! Hétfőtől péntekig minden reggel 6 órakor gyertyafényes rorate szentmiséket tartunk. A roráte misék után kávézás, teázás és egy kis reggeli vár mindenkit a közösségi házban. A roráték különösen lélekemelő és jó alkalmak az adventi készületben, minden roráte alatt gyónási lehetőség is van. Éljünk a lehetőséggel, az idei advent mindössze három hetes. Adventi hétköznapokon nemlesz esti szentmise, de délután 5-től 6-ig nyitva lesz a templom.

    Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban a jó adventi készületért és áldott karácsonyért imádkozunk.

    Köszönet azoknak, akik már befizették az ez évi egyházi adót, melynek javasolt mértéke az éves jövedelem 1%-a, ami nem azonos az állami adó felajánlható 1%-val. A következő héten a misék után hátul a kis asztalnál akár készpénzben akár bankkártyával is lehet fizetni. Sokan rendszeres banki átutalást állítanak be, van aki pedig sárga csekket használ, ezek is teljesen jó lehetőségek.

    A közösségi házunkat már a napelemeinkkel megtermelt energiával fűtjük, de a templomban még hagyományos gázfűtés van. Jelenleg ha szombat este bekapcsoljuk a fűtést, vasárnap délelelőtt pedig kikapcsoljuk az 50.000 forintba kerül. A tavalyinál kicsit jobb a helyzet, de jelen árak mellett nagy meleget nem tudunk csinálni a templomban. Energetikai fejlesztéseink célja, hogy a templomban is saját napelemmel megtermelt energiával tudjunk fűteni. Erre a célra is várjuk a kedves testvérek nagylelkű adományait!

  • Plébániánk hirdetései – 2023. november 26.

    Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően az előző hétvégén országos gyűjtést tartottunk a Karitász javára, melynek eredménye 406370,- Ft lett. A perselyadományokat az országos Karitász központnak továbbítottuk. Itt a mi templomunkban tartós-élelmiszer gyűjtést szervezünk a területünkön élő rászorulók javára. A Szent Ferenc szoborhoz lehet az adományokat lerakni jövő vasárnapig, illetve a Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk. Cipősdoboz akciót is szervezünk a rászorulók karácsonyának szebbé tételére. Még a héten lehet hozni ajándékokat.

    Egy hét múlva elkezdődik az adventi szent idő. Adventi koszorúkötést és mézeskalács-díszítésttartunk szombaton délelőtt 9:00 órától nagyjából délig. Koszorúalapot és gyertyákat hozzon mindenki magával (a helyszínen korlátozott darabszámban lesz csak megvásárolható). Süteményeket szívesen fogadunk az alkalomra.

    Advent kezdetével megváltozik a miserend! Hétköznap hétfőtől péntekig minden reggel 6 órakor gyertyafényes rorate szentmiséket tartunk. Adventi hétköznapokon nem lesz esti szentmise, de délután 5-től 6-ig nyitva lesz a templom.

    A következő ÉrtékEstet december 4-én, hétfőn este rendezzük meg, ahol Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkár Úr lesz a vendégünk.

    Adventi hangolódó néven lelkigyakorlatot szervezünk december 9-10-ig, szombat reggeltől vasárnap ebédig. A program helyszíne Máriabesnyői Lelkigyakorlatos ház lesz, plakátot a faliújságon illetve honlapunkon láthatunk. Jelentkezni személyesen, vagy a honlapon keresztül online lehet, a szabad helyek függvényében legkésőbb december 3-ig.

    Ugyanezen a hétvégén – az itthon maradóknak – december 9-én szombaton este Taizéi imaórát tartunk a templomban az esti szentmise után.

    December 3. jövő vasárnaptól újra lesz lehetőség 2024-es naptárak, kalendáriumok és karácsonyi képeslapok vásárlására a készlet erejéig.

  • Plébániánk hirdetései – 2023. november 19.

    Néhány héttel ezelőtt templomi népszámlálást tartottunk. A népszámlálás eredményét, a templomi korfánkat, az egyes korosztályok arányait diagrammokon láthatjuk a faliújságon. Az egyes misék részletes adatait és a hozzá kapcsolódó diagrammokat plébániánk honlapján a templom/népszámlálás 2023 menüpontban nézhetjük meg.

    Nagy örömünkre szolgál, hogy elkezdődött a freskóink restaurálási folyamata, ami hosszabb időt vesz igénybe. Egyenlőre az előkészítő fázisban vagyunk, kérjük a kedves testvéreket, hogy az állványok közelében óvatosan közlekedjenek.

    Templomunkban elindítottuk a fűtést, kérjük, hogy az ajtókat tartsuk becsukva. A tavalyinál ugyan olcsóbban, de még mindig a lakossági ár kb. hatszorosáért kapjuk a gázt. Energetikai fejlesztési terveink azt célozzák, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a gázárak hektikus változásának. Terveinkről, az eddig beérkezett adományokról hamarosan bővebben olvashatunk honlapunkon, kérjük a kedves testvérek további adományait erre a célra.

    Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően a mostani hétvégén országos gyűjtést tartunk a Karitász javára, a perselyadományokat az országos Karitász központnak továbbítjuk. Itt a mi templomunkban elkezdtük a szokásos karácsony előtti tartós-élelmiszer gyűjtést, a területünkön élő rászorulóknak. A Szent Ferenc szoborhoz lehet az adományokat lerakni december 3-ig, illetve a Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk. Cipősdoboz akciót is szervezünk a rászorulók karácsonyának szebbé tételére. Az akcióról további információk és ötletek a faliújságon található plakáton olvashatók, illetve a Farkas Zsolt karitászvezetőtől kérhetők.

    Két hét múlva elkezdődik az adventi szent idő. Adventi koszorúkötést és mézeskalács-díszítésttartunk két hét múlva, december 2-án szombaton délelőtt 9:00 órától.

    Advent kezdetével megváltozik a miserend! Hétköznap hétfőtől péntekig minden reggel 6 órakor gyertyafényes rorate szentmiséket tartunk. Adventi hétköznapokon nemlesz esti szentmise, de délután 5-től 6-ig nyitva lesz a templom.

    A következő ÉrtékEstet december 4-én rendezzük meg, ahol Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkár Úr lesz a vendégünk.

    Adventi hangolódó néven lelkigyakorlatot szervezünk december 9-10-ig, szombat reggeltől vasárnap ebédig. A program helyszíne Máriabesnyői Lelkigyakorlatos ház lesz, plakátot a faliújságon, illetve honlapunkon láthatunk. Jelentkezni személyesen, vagy a honlapon keresztül online lehet, a szabad helyek függvényében legkésőbb december 3-ig.