• Plébániánk hirdetései – június 2.

    Úrnapjához kötődően, ma a 10-es szentmise után ünnepélyes úrnapi körmenetet tartunk.

    Közeleg a nyári szünidő, jövő vasárnap a 10-es mise után tartjuk a nami bazárt, ahol a gyerekek a megszerzett pontjaikért vásárolhatnak.

    Egy hét múlva, június 10-től áttérünk a nyári miserendre, azaz hétfőn, szerdán és pénteken reggel, kedden, csütörtökön és szombaton pedig este lesznek a szentmisék. A vasárnapi miserend változatlan.

    Örömmel készülünk a nyári táborainkra. Mind a napközis, mind pedig az ottalvós táborunkra a honlapon keresztül lehet jelentkezni. Bővebb információkat is plébániánk honlapján találhatunk. Jelentkezni a szabad helyek függvényében legkésőbb június 15-ig lehet. A tábori megbeszélést június 16-án tartjuk. Napközis táborunkat az iskolaév befejeztével, június 24-28-ig tartjuk, bázisa a plébánia közösségi háza lesz. Az ottalvós tábort Magyarhertelenden tartjuk július 1-5-ig.

    Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban a mélyülő kapcsolatért imádkozunk az Eucharisztiában jelen lévő Krisztussal.

  • Plébániánk hirdetései – május 26.

    Május sajátosan is a Szűzanya hónapja. Májusi litániával, énekekkel, imádságokkal köszöntjük Máriát, illetve nyitjuk meg szívünket az Úr felé. A litániákat minden nap az esti mise előtt 17:40-kor kezdjük a Mária oltárnál. Csütörtökön az egész napos szentségimádás miatt az oltár előtt imádkozzuk a litániát és szentségi áldás is van, ezért csütörtökön 17:30-kor kezdődik a litánia.

    Jövő vasárnap lesz Úrnapja, Krisztus Teste és Vére Főünnepe. Úrnapjához kötődően, a 10-es szentmise után ünnepélyes úrnapi körmenetet tartunk. A díszítéshez szükség volna minél több virágsziromra, aki tud hozni, a sekrestyében tudja leadni. Ebből készülnek az úrnapi virágszőnyegeink.

    Két hét múlva, június 10-től áttérünk a nyári miserendre, azaz hétfőn, szerdán és pénteken reggel, kedden, csütörtökön és szombaton pedig este lesznek a szentmisék. A vasárnapi miserend változatlan.

    Örömmel készülünk a nyári táborainkra. Bővebb információkat plébániánk honlapján találhatunk, jelentkezni a katekéziseken, illetve online lehet. Napközis táborunkat az iskolaév befejeztével, június 24-28-ig tartjuk, bázisa a plébánia közösségi háza lesz. Az ottalvós tábort Magyarhertelenden tartjuk július 1-5-ig.

  • Plébániánk hirdetései – május 5.

    Jeles napok a héten:

    Ma van anyák napja, foglaljuk imáinkba az édesanyákat! Kedden Boldog Gizellára emlékezünk, jövő vasárnap pedig Urunk mennybemenetelét ünnepeljük.

    Május sajátosan is a Szűzanya hónapja. Májusi litániával, énekekkel, imádságokkal köszöntjük Máriát, illetve nyitjuk meg szívünket az Úr felé. A litániákat minden nap az esti mise előtt 17:40-kor kezdjük a Mária oltárnál. Csütörtökön az egész napos szentségimádás miatt az oltár előtt imádkozzuk a litániát és szentségi áldás is van, ezért csütörtökön 17:30-kor kezdődik a litánia.

    „Találkozás az Iszlámmal” címmel tartunk hétfőn, holnap este 7 órakor a közösségi házban. Az előadó Ménesi Kristóf, orientalista bölcsész lesz. Kristóf régóta foglalkozik a témával, beszél arabul is. Az előadás érdekes lesz és sok tekintetben aktuális problémákat-kihívásokat érint. Szeretettel várunk mindenkit!

    Egy napos plébániai zarándoklatot szervezünk Mindszenty József bíboros szülőföldjére, Zalaegerszegre, ahol megtekintjük a Mindszetyneum Látogatóközpontot. A zarándokút május 18-án lesz, a program ára: 15.000 Ft. Jelentkezni online vagy a sekrestyében lehet, 5000 Ft előleg befizetésével. Még néhány hely van, szeretettel várjuk az érdeklődőket.

    Pünkösdhétfőn, május 20-án medvehagymázós kirándulást szervezünk a Gerecsébe autókkal. A programról plakátot láthatunk a faliújságon, jelentkezni online a plébánia honlapján, az aktuális menüpont alatt lehet.

    Örömmel készülünk a nyári táborainkra. Napközis táborunkat az iskolaév befejeztével, június 24-28-ig tartjuk, bázisa a plébánia közösségi háza lesz. Az általános iskolás ottalvós tábort július 1-5 között rendezzük meg a Mecsekben, Magyarhertelenden. A jövő héten már lehet jelentkezni a katekéziseken, illetve online módon.

    Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban a szülőkért, valamint a gyerekek, fiatalok hitbeli növekedéséért imádkozunk.

  • Plébániánk hirdetései – április 28.

    Ma délután 4 órakor Eperjes Károly színművész tart tanúságtételet itt a szomszédos Magyarok Nagyasszonya templomban. A plébános atya kért meg, hogy hirdessük, szeretettel várnak mindenkit délután 4 órakor.

    Egy napos plébániai zarándoklatot szervezünk Mindszenty József bíboros szülőföldjére, Zalaegerszegre, ahol megtekintjük a Mindszetyneum Látogatóközpontot. A zarándokút május 18-án lesz, a program ára: 15.000 Ft. Jelentkezni online vagy a sekrestyében lehet, 5000 Ft előleg befizetésével.

    Pünkösdhétfőn, május 20-án medvehagymázós kirándulást tervezünk a Gerecsébe. A részletes programterv a jövő hét végére készül el, onnantól lehet jelentkezni.

    Örömmel készülünk a nyári táborainkra. Napközis táborunkat az iskolaév befejeztével, június 24-28-ig tartjuk, bázisa a plébánia közösségi háza lesz. Az általános iskolás ottalvós tábort július 1-5 között rendezzük meg a Mecsekben, Magyarhertelenden. A táborokról rövidesen plakátok és jelentkezési lapok is készülnek.

  • Plébániánk hirdetései – április 7.

    Szépen teltek a húsvéti ünnepek, hálás köszönet mindazoknak, akik munkájukkal, adományaikkal vagy imádságaikkal támogatták közösségünket.

    Hétfőn lesz Urunk Születésének Hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony Főünnepe. Reggel 7-kor és este 6-kor tartunk ünnepi szentmiséket. Foglaljuk imáinkba a babát váró anyukákat és a magzatokat!

    A húsvéti szünet elmúltával hétfőtől ismét lesznek katekézisek, szeretettel várjuk a különböző csoportok tagjait. A héten csütörtök este lesz a női kör következő alkalma.

    Jövő szombaton az esti mise után dicsőítő imaest lesz templomunkban. A Credo zenekar fog szolgálni, a tanítást Búza Judit fogja tartani. Az imaest alatt gyónási lehetőség is lesz, szeretettel várunk mindenkit.

    Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban kiengesztelődésekért, megbocsátásért, és irgalmas szívért imádkozunk.