-
Plébániánk hirdetései – Március 9.
Szerdával elkezdődött a nagyböjti szentidő. Nagyböjti péntekeken keresztúti szertartást végzünk Jézus szenvedésére emlékezve. A szertartások délután 17:15-kor kezdődnek. A nagyböjti péntekek böjti napok, ilyenkor nem fogyasztunk húst.
Énekkarunk elkezdte felkészülését a nagyheti szertartásokra, szeretettel várunk további részvevőket, leginkább férfihangra lenne szükség. Jelentkezni Homor Máté, kántor-karnagynál lehet.
A következő Értékest vendége Mohos Gábor püspök atya lesz, akivel az egyház jövőjéről és a szinódusról beszélgetünk. Az alkalomra március 17-én, jövő hétfőn kerül sor. Szeretettel várunk minden érdeklődőt este 7 órára a közösségi házba.
A nagyböjti időben szeretettel hívunk mindenkit egy bibliaolvasós, imádkozós feladatra, amit hétköznapok lelkigyakorlatának nevezünk. Arra hívunk, hogy igyekezz minden nap elolvasni az aznapi evangéliumot. Ha ezt megtetted, kipipálhatod a biblialvasós táblázatban a napi olvasást, ez már önmagában jó dolog.
Isten a szövegben további kincseket és felismeréseket kínál, ha az olvasást elmélkedve végzed és az elmélkedés végén imádkozol. A bibliaolvasós lapon segítséget, javaslatokat találsz, hogy ezt hogyan tegyed. A lapot a hátsó asztalon lehet megtalálni, vagy honlapunkról is letölthető.
Játék is kapcsolódik ehhez a gyakorlathoz. Minden héten ki lehet tölteni egy bibliai kvízt, ami mindig az elmúlt hét evangéliumi szakaszaihoz kapcsolódik.
Április 27-én sorsolást tartunk. A sorsoláson kétféleképpen is részt lehet venni:
1. Legalább 25 pipát össze kell gyűjteni a bibliaolvasó lapon, majd a lapot legkésőbb április 24-ig le kell adni a templomban, vagy a plébánián.
2. Ki kell tölteni mind az 5 online kvízt, minimum 85%-os sikerrel.
Aki bármelyik feltételt (vagy mindkettőt) teljesíti, bekerül a „kalapba” és részt vesz a sorsoláson. A kvízekkel bármennyiszer lehet újra próbálkozni, az ajándékhoz elég a 8-ból 7 jó válasz. Ehhez fontos, hogy ugyanazzal a névvel kell bejelentkezni az összes kvízbe. Jó lelki feltöltődést, mélyülést kívánunk.
-
Plébániánk hirdetései – Március 2.
Jeles napok a héten:
Kedden Meszlényi Zoltán vértanú püspökre emlékezünk.
Szerdával elkezdődik a nagyböjti szentidő. Hamvazószerdán a reggeli és az esti szentmisében is részesedhetünk a hamvazás szertartásában. Ne feledkezzünk meg róla, hogy hamvazószerda szigorú böjti nap. Ez azt jelenti, hogy 14 éves kortól ezen a napon nem fogyasztunk húst, 18-tól 60 éves korig pedig egyszer étkezünk rendesen, még 2x lehet kevesebbet enni. A böjt természetesen nem vonatkozik a betegekre, a kismamákra és azokra, akik nehéz fizikai munkát végeznek, valamint azokra sem, akik nem a saját asztaluknál étkeznek.
Nagyböjti péntekeken keresztúti szertartást végzünk Jézus szenvedésére emlékezve. A szertartások délután 17:15-kor kezdődnek.
Csütörtökön lesz a férfikör következő alkalma, szeretettel várjuk a férfiakat este fél 8-ra a közösségi házba.
Bibliaolvasó-imádságos feladatot, kihívást szervezünk jövő vasárnaptól a nagyböjt idejére, részletek a következő vasárnap lesznek.
Zenés mesekönyv bemutatóra várjuk a kedves testvéreket jövő vasárnap a 10-es mise után. Barkó Laura mutatja be Bújócska című mesekönyvét. A bemutató hossza kb 40 perc lesz. Felolvasással, zenével és némi készségfejlesztő játékkal várja Laura az érdeklődő gyermekeket szüleikkel és nagyszüleikkel, dédszüleikkel, az egész rokonsággal együtt. A bemutató után van lehetőség mesekönyvet vásárolni, illetve dedikáltatni. Akinek vásárlási szándéka van, készpénzzel készüljön.
Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban a nagyböjti szentgyónásokért, megtérésekért és áldott készületi időszakért imádkozunk.
-
Plébániánk hirdetései – Február 23.
Jeles napok a héten:
Hétfőn Szent Mátyás apostol ünnepe lesz.
Jövő szombaton és vasárnap az Önkormányzat engedélyével egy szervezet ételosztást tart a rászorulóknak a templom előtt. Erre a célra felállítanak egy sátrat, ami miatt ezen a hétvégén autóval nem lehet megállni közvetlen a templom mellett. Kérjük, hogy az autóval érkezők a tér szélén található utcákban keressenek parkolóhelyet.
Másfél hét múlva, március 5-én, hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjti szent idő.
Március 13-án kora délután egy érdekes előadásra kerül sor a Csili klubtermében. A vendég Finta Lajos atya lesz, aki közel 20 évig folytatott misszionárius tevékenységet a dél-amerikai őserdő indián közösségeiben, melyről fotókkal illusztrált előadást fog tartani. A program 14:15-kor kezdődik, jelentkezni Dudikné Rácz Andreánál lehet, akinek elérhetőségét a faliújságon megtalálhatjuk.
-
Plébániánk hirdetései – Február 16.
Jeles napok a héten:
Szombaton Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe lesz.
A házasság hetéhez kötődően arra hívjuk a jelenlévő házaspárokat, hogy újítsák meg házassági esküjüket, melyre a 10-es szentmise keretében kerül sor. A mise végén kisorsoljuk a házas tízpróba nyerteseit.
Csütörtökön újra nyugdíjas klub, szeretettel várjuk az idősebb testvéreketdélelőtt 10-től a közösségi házban.
Február 21-én este tartjuk a Dél-pesti plébániákkal közösen az ifjúsági farsangi bált. Bővebb informácók a facebook eseményen keresztül érhetők el.
Február 22-én szombaton 16:30 órától plébániai farsangi bál lesz a Közösségi Házunkban. Lesznek külön felnőtt és gyerek program is. Minden korosztályt szeretettel várunk! Jelentkezni a sekrestyében lehet, valamint hétfő délutántól a honlapunkon keresztül.
Két hét múlva, március 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap az Önkormányzat engedélyével egy szervezet ételosztást tart a rászorulóknak a templom előtt. Erre a célra felállítanak egy sátrat, ami miatt ezen a hétvégén autóval nem lehet megállni közvetlen a templom mellett. Kérjük, hogy az autóval érkezők a tér szélén található kis utcában keressenek parkolóhelyet.
-
Plébániánk hirdetései – Február 9.
Jeles napok a héten:
Hétfőn Szent Skolasztikára emlékezünk, kedden lesz a betegek világnapja, pénteken pedig Szent Cirill és szent Metód ünnepe.
Most vasárnap, a Betegek világnapjához kötődően kerül sor a Betegek Szentségének közösségi kiszolgáltatására, a reggel 8-as szentmise keretében. Ebben a szentségben azok részesülhetnek, akik valamilyen súlyosabb betegségben szenvednek, vagy a koruk miatt egészségük már meggyengült. A szentség gyümölcsöző vételéhez a lélek tiszta állapota kell, de nem szükséges külön gyónni, ha az illetőnek nincs súlyos bűne és egyébként rendszeresen szokott gyónni, áldozni.
A házasság hetéhez kötődően jövő vasárnap arra hívjuk a jelenlévő házaspárokat, hogy újítsák meg házassági esküjüket, melyre a 10-es szentmise keretében kerül sor. A mise végén kisorsoljuk a házas tízpróba nyerteseit. A menetleveleket kedd estig lehet leadni a sekrestyében vagy a plébánián. A tízpróbához tartozó online bibliai kvíz szintén kedd estig tölthető ki.
Február 21-én este tartjuk a Dél-pesti plébániákkal közösen az ifjúsági farsangi bált. Bővebb informácók facebook eseményen keresztül érhetők el.
Február 22-én 16:30 órától plébániai farsangi bál lesz a Közösségi Házunkban. Lesznek külön felnőtt és gyerek program is. Minden korosztályt szeretettel várunk! Jelentkezni a sekrestyében lehet, valamint hétfő délutántól a honlapunkon keresztül.
Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban az idős, beteg testvéreinkért, és a nehéz helyzetek megoldódásáért imádkozunk.