Plébániánk hirdetései – március 17.

Jeles napok a héten:

Kedden Szent Józsefre emlékezünk. Főünnep lévén kedden este ünnepi szentmisét tartunk, valamint az előesti szentmise hétfőn szintén Szent Józsefről lesz. Imádkozzunk külön is az apákért és a férfiakért!

Péntek este ifjúsági fáklyás keresztutat tartunk a Pestszentlőrinci erdőben a délpesti plébániák fiataljaival. A gyülekező negyed 8-kor lesz a Sas utcai játszótérnél. Plébániánkról is megyünk egy csoporttal, a részleteket Janó atyától lehet megtudni. További információkat a faliújságon találhatunk.

A húsvéti ünnepekre készülve jövő szombat délelőtt templomi nagytakarítást tartunk. Szeretettel várjuk azokat, akik 1-2 órát szívesen áldoznak templomunk szebbé tételére. Rongyot, vagy más takarítóeszközt lehet hozni, de sok minden eszközünk van itt is. Reggel 8 és dél között lehet segíteni.

Következő vasárnap már virágvasárnap lesz. A 10-es szentmise elején barkaszenteléssel egybekötött ünnepélyes bevonulást tartunk, Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. A barkákat a többi szentmise elején is megszenteljük. Az esti mise után a Csiga zenekar tart nagyböjti-húsvétváró áhítatot.

A nagyheti szertartások menetét a faliújságon elolvashatjuk. Nagykedden külön gyónási alkalmat szervezünk, délután 5 órától este 8-ig. Előre jelezzük, hogy a húsvét éjszakai vigília szertartás este fél 8-kor fog kezdődni.

Jövő vasárnap délután egy szép kulturális eseményre hívjuk a kedves testvéreket. A sváb kultúráról, hagyományokról Péhl Gabriella tart vetített képes előadást, illetve könyvbemutatót a „Vérünkben van” című könyvről. Közreműködik a Soroksári Férfi Népdalkör. A programban lesz ételkóstoló is, sváb recept alapján készült ételekből. A program ingyenes, délután 4-kor kezdődik a közösségi házban. Bővebb információkat a faliújságon találhatunk.

Ma országos gyűjtést tartunk a szentföldi keresztények megsegítésére, erre a célra fogjuk továbbítani a perselyadományokat.

Köszönjük a nagyböjti élelmiszer adományokat, ma még lehet hozni tartós élelmiszert vagy a Szent Antal perselybe erre a célra adakozni. A jövő héten karitász csoportunk kiosztja az adományokat a rászorulóknak.