Január 1. – Újév
Jeles napok a héten:
Hétfőn Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely, kedden pedig Jézus Szent Nevének emléknapja lesz.
Pénteken, január 6–án, lesz Urunk megjelenésének főünnepe, ami parancsolt ünnep. Mivel államilag munkanap, ünnepi szentmiséket reggel 7-kor és este 6-kor tartunk.
Téli minitábort szervezünk január 5-7-ig Héregen, melyre szeretettel várjuk a gyerekeket, fiatalokat. Plakát és jelentkezési lap is készült a programról, kedd estig lehet jelentkezni plébániánk honlapján keresztül.
A hagyományos, titokcserés rózsafüzér társulatunk januártól újítja meg ígéretét. Ez nem az egy tizedet imádkozók közössége, hanem a régi, hagyományos rózsafüzérezők csapata. Aki szeretne részt venni a társulatban, a sekrestyében jelezze szándékát.
Az egy tizedet imádkozók új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. A havi imaszándékunk: „Áldásos új évért, a békéért, valamint plébániai közösségünk szeretetben, hitben való növekedéséért”
Áldott, békés új évet kívánunk a kedves testvéreknek, családtagjaiknak és rokonaiknak is!