Plébániánk hirdetései – 2022. november 6.

Jeles napok a héten:

Szerdán lesz a Lateráni bazilika felszentelésének ünnepe, csütörtökön Nagy Szent Leó pápára, pénteken pedig Tours-i Szent Márton püspökre emlékezünk.

Köszönjük azoknak a szolgálatát, akik Mindenszentek és Halottak napja környékén vállaltak egy-egy óra templomfelügyeletet. Idén öt napon keresztül nyitva tudtuk tartani templomunkat a szolgálattevőknek köszönhetően.

Októberben ismét szép számmal, több mint 120-an vállalták közösségünkből, hogy napi egy tized rózsafüzért elimádkoznak a közösség, illetve a saját imaszándékukra. Az imacsoport új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban elhunyt szeretteinkért és a tisztulás állapotában levőkért imádkozunk.