Plébániánk hirdetései – 2022. január 9.

Jeles napok a héten:

Csütörtökön Szent Hiláriusz püspökre, szombaton pedig Remete Szent Pálra emlékezünk.

Nagy számban és szépen ünnepeltük a héten Urunk megjelenésének, Vízkeresztnek ünnepét. Az ünnephez kötődik a házszentelés, lakás-megáldás szép hagyománya. Szívesen elmegyünk azokhoz, akik kérik, hogy szenteljük meg otthonukat. Az igényeket a sekrestyében lehet jelezni.

A házasság hetére készülve idén is tízpróbát hirdetünk a házaspároknak. A játék célja, hogy a házaspárok közös programokon vegyenek részt kettesben vagy a gyerekeikkel együtt, illetve más jelekkel mutassák ki szeretetüket egymás felé, s ezáltal erősödjenek a családi kapcsolatok. A játék jövő vasárnap kezdődik, jelentkezni online, vagy a sekrestyében, név és e-mail cím megadásával lehet. Nagy szeretettel várunk minden házaspárt, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Erősítsük ez által is családjaink egységét!

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébettel együttműködve német nyelvű szentmisét mutatunk be január 15-én, jövő szombaton délután 3 órakor, a kitelepítések áldozatainak emlékére. Az NNÖP mindenkit szeretettel vár erre az alkalomra.