Plébániánk hirdetései – március 3.
Nagyböjt péntekjein keresztúti szertartást végzünk Jézus szenvedésére emlékezve. A szertartások az esti mise előtt 17:15-kor kezdődnek.
Ismét tartunk nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést. A rászorulóknak szánt adományokat a Szent Ferenc szoborhoz lehet lerakni. A Szent Antal perselybe pénzadományt lehet elhelyezni, március 17-ig a befolyt összeget a rászorulók élelmiszercsomagjainak elkészítéséhez használjuk fel.
A szeretetből vállalt áldozatainkkal Jézushoz kapcsolódunk, ennek kifejezése képpen, egy-egy kis papírra írva, felrakhatjuk a nagyböjti keresztünkre a jótetteket. Így húsvétra be tudjuk borítani a keresztet, mintegy átölelve ezzel Jézust a keresztfán.
Húsvétra hangolódó délelőttöt tartunk a Közösségi Házban, jövő szombaton 9:00-12:00 óráig. Lesznek kézműves programok és játékok a közösségi házban, illetve gyerek-keresztút a templomban. Délután 15:30-tól pedig Boldog Brenner János életéről láthatunk egy színdarabot a Sekrestye-színpad, amatőr színtársulat előadásában. Brenner János 1957-ben, 25 évesen, papi szolgálata közben lett vértanú a kommunista diktatúra alatt. Ferenc pápa 2017-ben hagyta jóvá boldoggá avatását, melyre 2018-ban, Szombathelyen került sor. Az előadásról plakátot láthatunk a faliújságon, illetve elektronikus felületeinken.
Ugyanezen a napon, szombaton este a szentmise után Taizéi imaórát tartunk a templomban kereszthódolattal.
Általános iskolás minitábort szervezünk április utolsó hétvégéjén. A programról plakátot láthatunk a faliújságon. Jelentkezni jövő héttől a katekéziseken lehet.
Imacsoportunk új imalapjai elkészültek, aki papíron kérte, a sekrestyében átveheti. Ebben a hónapban a katekumenekért, megtérésekért, a nagyböjti gyónásokért és áldott húsvétért imádkozunk.