Beteglátogatás

“Beteg közületek valaki? Hívassa el az Egyház papjait, és azok imádkozzanak fölötte…” (Jak 5,14)

Lelki segítség a betegeknek:

Régi katolikus szokás, hogy minden hónap első péntekén, illetve az azt követő időszakban meglátogatjuk plébániánk időseit, betegeit, azokat, akik már nem tudnak eljönni templomba, vagy épp csak lelkibeszélgetésre, lelkipásztori törődésre vágynak, adott esetben otthonuk megáldását kérik.

Mindazok, akik akár saját maguk, akár idős, beteg hozzátartozójuk számára szeretnének lelkipásztori látogatást kérni, akár személyesen vagy telefonon jelezhetik a plébánián. Mindenkit bátorítunk, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, hiszen a léleknek is szüksége van megerősítésre és orvosságra. Jézus a lélek orvosa, aki a betegségben, szenvedésben meg tud erősíteni, vigasztalni, hiszen Ő is sokat szenvedett értünk szeretetből, de feltámadt a halálból, így lelki, testi erőt is tud adni.

Sürgős esetben a Kórházlelkészség 06-1-2139620-as telefonszámán Budapest kórházaiban fekvő vagy idősotthonaiban lakó, súlyos állapotú beteghez katolikus pap hívható, hogy megerősítse Krisztus szentségeivel.