December 25. – Karácsony

Köszönet mindazoknak akik az advent során és a karácsonyi előkészületek alatt munkájukkal, szolgálataikkal, adományaikkal vagy imáikkal segítették a közösségünket. A tartós élelmiszer gyűjtésre 750 kg élelmiszer érkezett, amivel sok rászorulónak szereztünk örömet.

Nagyon szépek voltak a gyertyafényes roráte szentmisék, külön köszönet azoknak is akik a szentmiséket előkészítették, illetve a misék utáni agapékon segítettek. Köszönet a templom karácsonyi díszítéséért, a betlehem állításért, takarításáért, a pásztorjáték előkészítéséért is.

Jeles napok a héten:

December 26án, hétfőn, karácsony másnapjánreggel 8 órakor és este 6 órakor vehetünk részt szentmisén, melyben Szent István vértanúra emlékezünk. Kedden Szent János apostol, szerdán az Aprószentek, pénteken pedig a Szent Család ünnepe lesz.

December 31-én, szombaton az esti szentmisében hálát adunk az elmúlt évért és az Úr áldását kérjük a 2023-as esztendőre.

Január 1-jén, jövő vasárnap, újév napján lesz Szűz Mária Istenanyaságának főünnepe. Szentmiséinket a szokásos ünnepi rendben tartjuk.

Szilveszteri mulatságot tartunk a december 31-i hálaadó mise után a közösségi házban, melyre még lehet jelentkezni. A programról plakátot találhatunk a faliújságon.

A hagyományos, titokcserés rózsafüzér társulatunk januártól újítja meg ígéretét. Ez nem az egy tizedet imádkozók közössége, hanem a régi, hagyományos rózsafüzérezők csapata. Aki szeretne részt venni a társulatban, a sekrestyében jelezze szándékát.

Téli minitábort szervezünk a téli szünetben, január 5-7-ig, Héregen, melyre szeretettel várjuk a gyerekeket, fiatalokat. Hamarosan plakát és jelentkezési lap is készül a programról, a két ünnep között már lehet jelentkezni.

További áldott, békés ünnepet kívánunk a kedves testvéreknek, családtagjaiknak és rokonaiknak is!