Plébániánk hirdetései – 2022. november 27.
Jeles napok a héten:
Szerdán Szent András apostol ünnepe, szombaton pedig Xavéri Szent Ferenc emléknapja lesz.
A pásztorjátékot hagyományosan december 24-én délután 4 órakor tartjuk templomunkban. Szeretettel várjuk a gyerekeket-fiatalokat, akik szívesen szerepelnének az előadásban. A próbák csütörtökönként 6 órakor lesznek a közösségi házban. Jelentkezni a sekrestyében, a katekéziseken, illetve közvetlenül a próbán lehet.
Jól sikerült tegnap délelőtt az adventi koszorúkötés és mézeskalács-díszítés, gyerekekkel együtt kb. 100 fő vett rajta részt, külön köszönet a szervezők szolgálatáért!
Advent kezdetével megváltozik a miserend! Holnaptól hétköznaponként hétfőtől péntekig minden reggel 6 órakor gyertyafényes rorate szentmiséket tartunk. Adventi hétköznapokon nem lesz esti szentmise, de délután 5-től 6-ig nyitva lesz a templom. Szombaton reggelente nem tartunk roratét, szombatonként este 6-kor vehetünk részt vasárnap előesti szentmisén. A vasárnapi miserend változatlan marad. A roráték különösen lélekemelő és jó alkalmak az adventi készületben, minden roráte alatt gyónási lehetőség is lesz.
Előző héten gyűjtést tartottunk a Karitász javára, melynek eredménye 445.025 Ft lett,a perselyadományokat az országos Karitász központnak továbbítottuk. Itt a mi templomunkban adventi tartós-élelmiszer gyűjtést tartunk, a területünkön élő rászorulóknak. A Szent Ferenc szoborhoz lehet az adományokat lerakni december 4-ig, illetve a Szent Antal perselybe dobott összeget is erre a célra fordítjuk. Cipősdoboz akciót is szervezünk a rászorulók karácsonyának szebbé tételére. Az akcióról további információk és ötletek a faliújságon található plakáton olvashatók, illetve a Farkas Zsolt karitászvezetőtől kérhetők.
Köszönet azok munkájáért akik az adventi előkészületekben segítettek, elkészült az adventi koszorúnk és a templom előtti betlehemünk is, advent során új szereplők érkeznek majd a betlehembe.
Ma délután 5 órakor a városháza előtt is meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját, néhány gondolat, ének és ima kíséretében. Aki tud jöjjön el erre a programra, a jelenlétünk, az imánk tanúságtétel Jézus mellett.
Adventi lelkinapot tartunk december 3-4-ig, Máriabesnyőn. Szombat reggel 8:30-kor indulunk a plébániáról és vasárnap délre legkésőbb visszaérünk. A programban lesz ima, elcsöndesedés, szentmise, bevezető elmélkedések, beszélgetés, rövid videófilm és esti játék. A lelkinap költsége plébániai támogatással: 9900 Ft, melyben benne van a szállás és a teljes ellátás. A programról plakátot is láthatunk a faliújságon. Jelentkezni november 29., kedd estig lehet személyesen vagy online módon a plébánia honlapján.
Honlapunkon, illetve facebook oldalunkon egy online adventi naptárat indítunk el, melyben advent minden napjára egy-egy gondolatot, verset, apró feladatot, zeneszámot, vagy imát találhatunk. Az adott napi gondolatokat, minden nap reggel tesszük közzé.
Köszönet azoknak, akik már befizették az ez évi egyházi adót, melynek javasolt mértéke az éves jövedelem 1%-a. A mostani és a következő hétvégén hátul a kis asztalnál minden mise végén meg lehet ezt tenni akár készpénzben akár bankkártyával. Sokan rendszeres banki átutalást állítanak be, van aki pedig sárga csekket használ, ezek is teljesen jó lehetőségek. Aki szeretne, külön rezsi hozzájárulást is adhat. Az épületeink közül kettőben ipari, extrém magas áron kapjuk az energiát, ez a templom és a közösségi ház. Igen komoly takarékossági intézkedéseket kellett bevezetnünk, a templomban csak temperáló fűtést tudunk alkalmazni. Öltözzünk jó melegen templomba jövet és a külső körülmények ellenére legyen a szívünk tele örömmel, hisz Jézus születésének ünnepére készülhetünk, aki szintén meglehetősen egyszerű körülmények között érkezett közénk a betlehemi jászolba.