Nagycsütörtök
“Amikor meghallottam, hogy a Nagycsütörtöki szertartáson lábmosás is lesz, arra gondoltam, hogy remélem nem kell benne részt vennem. Nagyon szép hagyomány, de hogy az én lábamat más mossa…? Szerdán épp munkából tartottam hazafelé, amikor csörgött a telefon. Zsolt atya volt. A nagycsütörtöki szertartásra keres embereket a 12 apostol szerepére, akiknek a lábát megmosná, vállalom-e. Természetesen vállaltam. Eszembe se jutott, hogy nemet mondjak. Nagy megtiszteltetésnek vettem. Annyira meghatódtam, hogy nem abba a sávba soroltam be az autóval, amibe kellett volna. Mikor feleszméltem, hogy rossz sávban vagyok, korrigáltam és beálltam a sor végére. Ami nem sor volt, csak 2 autó, az egyik lerobbant, a másik pedig épp szerette volna kikerülni. Így kaptam leckét abból nagycsütörtök előtt, hogy az Úr jobban tudja mi a jó nekem, mint én magam. A nagycsütörtök csodálatosra sikerült, az elnémuló csengőkkel-harangokkal, elnémuló orgonával, végül pedig az oltárfosztással…” – /egy “apostol”/