Nagyszombat

Nagypéntek és Húsvét vasárnap között kell lennie valaminek, ami fenntartja a hitbeli folyamatosságot a földön járó Jézus és a megdicsőült Krisztus között. Ez az összekötő kapocs Mária hite, melyben János is részesül.

Nagypénteken az apostolok hite összeomlott, de Máriában megmaradt a hit. A kínhalált halt Jézus feltámadása hiába volt megjövendölt, az emberek számára felfoghatatlan és elképzelhetetlen volt. Mária hitében az volt a szép, hogy sok mindent nem tudott, nem értett, (mint az angyali üdvözletkor sem), de mégis e minimális kézzelfogható alap ellenére a hit maximumát nyújtja. Tökéletesen aláveti magát annak, amit Isten tenni készül.

Amikor rá, mint fájdalmas Anyára emlékezünk, nem a szenvedésbe zárt asszonyt szemléljük, hanem az Isten iránti megmagyarázhatatlan természetfölötti bizalom megtestesítőjét. A Szűzanya várja fia feltámadását!

A húsvéti hit másik őrzője János, akinek nem volt szükséges a Feltámadott megjelenésére. Húsvét hajnalán látta a megnyitott sírban az elhagyott lepleket és hitt. Ezáltal csatlakozott Mária lelkületéhez, hogy vele együtt a megelőlegezett hit és a ki nem alvó remény által előre igent mondjon mindarra, amit Isten tenni készül. Ez a még csíraként rejtőző, mustármagnyi hit lesz az, amelyből azután kisarjad a többi tanítvány és az egész Anyaszentegyház győzedelmes húsvéti hite.

„Alászállt a pokolra”. Az apostoli hitvallás egyik cikkelye tartalmazza az Úr pokolra szállásának dogmáját. Ezt az egyház évről évre megünnepli a Nagyszombat csöndjében. Senki sem tudja pontosan, mi is jelent az, hogy Jézus Krisztus alászállt a pokolra. Annyit minden esetre mondhatunk, hogy az emberré lett Isten Fia nem csak a haláláig, mint fizikai megsemmisüléséig vezető utat járt be velünk és értünk, hanem egészen odáig ment, ahova a bűnbe esett ember zuhant: Leszállt abba az ismeretlen világba, ahol a megváltatlan lélek sinylődik.

Van a halál mögött valami, amitől a fizikai megsemmisülésnél is jobban félünk: egy élőhalott állapot, ahol az Istentől a bűn miatt elszakadt ember szánalmasan egyedül van létezése értelmetlenségével. Jézus a biológiai halálon túl is sorsközösséget vállalt velünk. A halál utáni sötétségben is velünk van. Ez az önkiüresítés végpontja, ahonnan kezdetét veszi a fölfelé szállás a feltámadással kezdve a menybemenetelen és pünkösdi Lélek-kiárasztáson át az utolsó ítéletig.

Jézus azért szállt le az alvilágba hogy kiemelje a bűnös embert léte értelmetlenségéből és magával vigye oda, ahol istenségében öröktől fogva van, s ahová immár emberi természete is fölvétetett: a Szentháromság belső életébe, az örök dicsőségbe.

Nem csak az Atya iránt tanúsított emberfeletti bizalmat a halálban és a halálon túl, hanem ugyanilyen ragaszkodással és hűséggel vállalta a velünk való egylényegűséget is emberségében, egyszer s mindenkorra bizonyítva, hogy „erősebb a szerelem, mint a halál”.

Az alvilágba való leszállás azt is jelenti, hogy Jézus Krisztus minden ember megváltója. Az hogy Ádámhoz szállt le, egyértelműen azt fejezi ki, hogy a keresztáldozat hatása az emberiség kezdetéig visszamenőleg is érvényesül.

„Bemenni az ő nyugalmába”.

A szertartás könyvek szerint Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik és az ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. A szent asztal megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, amíg csak az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ez után lesz helye a húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyamata ötven napra árad ki. A szentáldozás ezen a napon csak, mint szent útravaló szolgáltatható ki, súlyos betegeknek, haldoklóknak.

A Teremtés könyve szerint a hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. Erre a nyugalomra hívja meg az embert is.

Mit is jelent belépni az Úr nyugalmába? Azt, hogy kimondjuk Istennek a végleges igent és ezzel egyszer s mindenkorra az ő kezébe helyezzük életünk és halálunk, örök sorsunk, üdvösségünk gondját. Jelenti továbbá a rossz szenvedélyek, zabolázatlan indulatok lecsillapítását, az értelem, az akarat végleges megnyugvását Jézus Krisztusban.

Nagyszombat titkához tartozik még Szent Pál egy kijelentése: „Életetek Krisztussal van rejtve Istenben”. Ez jelenti azt, hogy az egyszerű eseménytelen mindennapokban is ott van Krisztus az ő gyöngéd szeretetével a keresztény emberek életében. Az ilyen elrejtett élet részesít valamiképpen az Úr teremtésének nyugalmából, s nélkülözhetetlen a keresztény hívő egészséges fejlődéséhez.