Húsvét Vigíliája

„A szertartás nagyon megható volt.
Nagyon izgultam. Elején kisebb akadály után végre bejutottunk a próbára. Zsolt atya a tőle megszokott kedves humorral mindent megosztott velünk, így egy kicsit megnyugodtom. Bár bevallom őszintén, amikor a párommal édesanyámékért mentünk, folyton azt mondogattam „Ámen. És a te lelkeddel. Ígérem hű leszek.” . Laci jót nevetett rajtam és azt mondta olyan vagyok, mint egy kislány, aki jól akar felelni a tanár bácsi kérdésére. Ami részbe igaz is volt, mivel tényleg nem akartam hibázni, azt szerettem volna, hogy minden olyan tökéletes legyen, mint ahogy azt elképzeltem magamban.
S, persze olyan volt, sőt még annál is szebb, bár az időjárás csinált egy kis grimbuszt. De a gyertyaszentelés és az utána lévő bevonulás lélegzetállító volt. A liturgia kezdette, amikor csak gyertyafenyben úszott a templom, az olyan nagy nyugalmat és csodálatot varázsolt a lelkembe. Aztán amikor hármunkra terelődött a figyelem, már kicsit se féltem. Annyira megható volt, beléptünk az igaz hívek közé és ha megtartjuk a fogadalmunkat, akkor Krisztus helyet készít nekünk Atyja országában és vele megkapjuk az örök életet. Mire visszamentünk a helyünkre, az én szememből cseppegett a könny, de nem a bánat könnyei voltak ezek, hanem az örömé, hogy ilyen nagy áldásban részesülhettem. Amit nem tudok soha meghálálni, se Zsolt atyának, se Ginonak és főképpen sosem tudom eléggé meghálálni a páromnak, Lacinak, hogy íly sokat tett azért, hogy rávezessen a keresztényi útra. Szeretettel gondolok azokra a testvéreim is akik végig mellettem voltak az oktatás alatt.„
/Venekei Nóra – keresztség, bérmálás, elsőáldozás/

„Bérmálásra készültem húsvét vigíliáján, Urunk feltámadásának ünnepén.
Örömmel töltötte el a szívemet, hogy véglegesen kinyilatkoztathatom az Úrnak: Tiéd vagyok.
De izgatott is voltam mert úgy alakult, hogy én kerültem a sor elejére. Nekem tudnom kell a szövegemet, mert nem lesz előttem senki, aki elmondja. És egy pici felelősség is, mert ha rosszul mondom, talán az utánam következő is rosszul mondja. De mindez nem számít, a bérmálás érvényes akkor is, ha nem tudom a szövegemet.
A szertartás nagyon szép volt, a tűzszentelés utáni gyertyás bevonulással, a sötétben felolvasott olvasmányokkal, a dicsőség éneklésével, miközben megszólaltak a csengők és az orgona, és felkapcsolódtak a fények.
Az evangélium és a prédikáció után következett a szentségek felvétele, a keresztelés, ami alatt mi is megerősítettük hitvallásunkat. Majd következett a bérmálás, felálltunk szépen sorba, ahogy a próbán elpróbáltuk. És ott állva jöttem rá, hogy elfelejtettem a szövegemet! Azt a két rövid mondatot. De már késő volt. Zsolt atya intett, hogy lépjek oda hozzá…
A szentség kiszolgálása közben hibátlanul mondtam a szövegemet. (De nem azt a változatot, amit begyakoroltam.)
A bérmálások után az Eucharisztiával folytatódott a szertartás. Gyakorlott áldozóként magabiztosan mentem az elsőáldozók után. Ezen már nincs mit izgulnom. Az ostyát majdnem kiejtettem a kezemből, de nem történt meg. Miután magamhoz vettem, hálát adtam az úrnak amiért velem volt.„
/Kocsis András – bérmálás/